A háború angyalai

ons angyalai egy olyan természetfeletti jelenség szereplői voltak, amely az évek során az I. világháború egyik mitikus eseményévé nőtte ki magát. Ennek eredményeképpen már a háború befejezésekor több tízezren vélték úgy, hogy a brit és a német hadsereg első összecsapásakor angyalok léptek közbe, hogy megmentsék a britek katonáit. A történet szerint 6 német hadosztály közeledett Belgiumon át a francia főváros felé, amikor Mons városánál útjukat állta két brit hadosztály. Bár az angoloknak semmi esélye nem volt a győzelemre, és a legtöbb, amit remélhettek az volt, hogy egy rövid időre feltartóztatják az előrenyomuló németeket, mégis elszántan sorakoztak fel azon az augusztusi hajnalon.

A mons-i csata 1914. augusztus 23-án zajlott le, pár nappal az után, hogy a britek belga földre léptek. Kimerültek voltak, és már megérintette őket a háború szele, még ha nyílt összecsapásra nem is került sor. Azon a napon elérkezett azonban az aggódva várt pillanat, és a német csapatok támadást indítottak. Az elbeszélések szerint a csata hevében angyalok ereszkedtek le az égből, élükön Szent Györggyel és egy titokzatos íjásszal. Ők aztán percek alatt eldöntötték a harc kimenetelét, mert a németek fejvesztve menekültek a tüzes kardokat forgató angyalok elől.

Már a háború alatt is megpróbáltak ennek a nem mindennapi eseménynek a nyomába eredni, és részleteket kideríteni, de az igazi kutatásra csak később került sor. Az esetet különösen érdekessé tette, hogy több száz szemtanúja volt, köztük természetesen az ellenséges német katonák is, akik nyilván tiltakoztak volna, ha az angolok csak kitalálták volna az egészet. De nem így történt, sőt a német hadifoglyok megerősítették, hogy ők is látták az angyalokat a harcmezőn.

„… aztán ismeretes a mons-i angyalok története is, amely szóbeszéd különösen élénken hallható a második hadtest katonái között, és arról szól, hogy miképpen jelentek meg az Isten angyalai fehér lovakon és tüzes kardokkal, hogy elűzzék az előrenyomuló németeket.”

Ezeket a sorokat John Charteris dandártábornok írta a feleségének címzett levelében, 1914. szeptember 5-én. Charteris a felderítők parancsnoka volt és figyelemmel kísérte a belgiumi csapatmozgásokat.

Sajnos Charteris dandártábornok, mint később a felderítés és kémelhárítás főparancsnoka, több rémhírt is kitalált, hogy a németeket istentelen ördögöknek fesse le, és még nagyobb gyűlöletet szítson ellenük. Vajon a mons-i angyalok is az ő kitalációi voltak? A főparancsnok nem idegenkedett a vallási szimbólumok használatától, hiszen ő terjesztette el azt a hazugságot is, hogy a németek keresztre feszítettek, egy kanadai katonát. Ugyancsak az ő agyszüleménye volt az is, hogy orosz katonák Anglián keresztül akarnak támadást indítani, és ezzel majdnem végzetesen megtévesztette a németeket.

Legmerészebb, de egyben leginkább elhitt története az volt, hogy a németek az elesett katonák holttesteit összegyűjtik, és gyárakban feldolgozzák, hogy lőszert, szappant és állateledelt készítsenek belőlük. Charteris-t később felelősségre vonták I. világháborús működéséért (a botrány kirobbantója épp ez a holttest-gyár történet volt), és ekkor a tábornok azt állította, ezen az egy túlzáson kívül más valótlanságokat sosem tárt a nyilvánosság elé, csak a kémek dezinformálták a német felderítőket. Ez viszont azt jelenti, hogy a mons-i angyalokról szóló beszámolója igazság és nem kitaláció.

Egy másik, Charteris tábornok túlzásainál jóval súlyosabb támadás is érte a mons-i történet hitelességét. 1914. szeptember 19-én a London Evening című napilap leközölt egy novellát a neves okkult író, Arthur Machen tollából. Az íjász címet viselő történet hajszálpontosan a mons-i események krónikája, minden szóról-szóra megegyezik a csatamezőn lezajlott jelenetekkel.

Machen novellája olyan hiteles volt, hogy később a mons-i ütközetben részt vett katonák sem találtak benne hibát. Természetesen szinte azonnal felvetődött a kérdés: vajon Machen a katonák beszámolói alapján írta meg a művét, vagy fordítva, Machen történetét kezdték igazságként mesélni a katonák?

Nos, Charteris levele pontosan két héttel előzi meg Machen novellájának publikálását, de a levél egészen 1931-ig a tábornok feleségének birtokában volt, és csak ekkor került nyilvánosságra. Elfogadhatjuk-e így hitelesnek Charteris beszámolóját? Egyesek szerint nem, mások szerint igen.

Tény, hogy Machen novellája nem keltett feltűnést a maga idejében, egyike volt a kiválóan megírt alkotásainak. Csupán 1915 tavaszán került reflektorfénybe, amikor egy spiritiszta magazin ismét leközölte, és hozzáfűzte saját kommentárját, megerősítve a mons-i angyalokat. Az utóközlés azonban nem véletlen, a szerkesztőség egy titokzatos katonatiszt kereste fel, és ő ajánlotta a lap figyelmébe a novellát. A történelmet és a pszichikai hadviselést jól ismerők egészen odáig mennek a feltételezéseikben, hogy ez az ismeretlen tiszt Charteris egyik embere volt.

Van azonban az I. világháborúról egy másik eset is, amelyben szintén az angyalok jelennek meg az angol hadsereg oldalán. 1918. júliusában a háború a végéhez közeledett, de a német csapatok még mindig elszánt harcokat vívtak a francia-belga határ mentén. Lövészárok háború zajlott, a katonák kimerültek és elfásultak voltak a szűk helyen töltött hetektől. Még a megérkező portugál erők sem tudták felszabadítani az angol egységeket, és a britek féltek, hogy a németek végül mégis csatát nyernek.

Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben az angolok visszaemlékeztek Mons angyalaira, és a miniszterelnök imádkozásra szólította fel a nemzetet. Ugyanezt tette az időközben hadba lépő Egyesült Államok elnöke is az amerikai néppel. A pár nappal később bekövetkezett eseményeket eg szemtanú, Cecil Wghtwick Hayward kapitány mesélte el:

„A németek egyik megerősített hadállása a kicsiny belga város, Berthune mellett volt, és  a legerősebb ágyú- és géppuskatüzekerre a területre összpontosultak. Egyik délután azonban a németek tűz alá vettek egy dombot, amely messze votl a brit lövészárkoktól, és tulajdonképpen teljesen csupasz volt, nem volt rajta sem építmény. Sem növényzet. Nem értettük, mi történhetett a németekkel, miért lőnek ilyen hevesen egy üres magaslatot.

 Amikor az ágyúk elhallgattak, kimentünk és meglepve láttuk, hogy a félelmetes német hadsereg katonái felbontva az alakzatot,visszafelé menekülnek! Eldobták fegyvereiket és hátizsákjaikat, sőt mindent, ami gátolta őket a futásban. Felfoghatatlan volt, mi is történik.

Később az embereim behoztak hozzám vagy húsz hadifoglyot, akiket kikérdezhettem. Elmondták, hogy aznap egyenes parancsot kaptak, indítsanak támadást ellenünk és söpörjenek ki minket, a lövészárkokból, illetve Berthune városából. Terv szerint meg is kezdődött a támadás, amikor váratlanul egy csapat fehér ruhás alak vágtatott elő a füstből, fehér lovakon. Egyenesen a németek felé tartottak, akik erre őket kezdték el lőni, a lövészárkok helyett. A becsapódó lövegek és a golyók azonban szemernyi veszteséget sem okoztak az alakzatban előrenyomuló lovasság között, akiknek vezetője egy aranyhajú férfi volt, pallossal az övében, és dárdával a kezében. Látván, hogy a géppuskatűz sem tudja feltartóztatni őket, a németek menekülni kezdtek ezek elől a halhatatlan lovasok elől.

Az elkövetkező napokban alkalmam nyílt több hadifogollyal is beszélni, akik pontosan ugyanezeket mesélték el. Mi azonban nem láttuk ezeket a fehér lovasokat, és azt is tudom, hogy a brit egységek közül már egy sem használ fehér egyenruhát már évszázadok óta.”