"Pitymallatkor, távoztunkban viszonozták a tapintatot. Ezúttal ők ügyeltek arra, nehogy zajt üssenek s felzavarják a lócákon, az asztaloknál és azok alatt szendergő, ünnepbódult embereket. A néma utcákon átkeltükben édes érintésű harmatcsöppek peregtek rájuk. A fényesülő ég olvadt borostyánszínben ragyogott. A várost behálózó kúszónyövények, ébredezvén, lélegzetet vettek. Tenyérnyi virágaik mámorító illatfellegeket lövelltek a levegőbe."