A Borley-parókia
2005.03.15. 15:38
„ A ház, ahol a legtöbb kísértet jár” A természetfeletti jelenségek legismertebb kutatója, Harry Price ezt a nevet a Borley-parókiának. A ház Suffolkban, Sudbury és Long Melford között egy kis faluban állt. 1929-ben egy napilap felkérte Price-t, hogy járjon utána az itt történő furcsaságoknak. Borley a paranormális jelenségek tucatjait produkálta: parókia harangja magától szólalt meg, kulcsok ugrottak ki a zárakból, üres szobákban gyúltak fények, a kertben pedig egy apáca kísértete járt-kelt…
Price a történetekről Eric Smith tiszteletestől értesült, aki feleségével azután költözött el a házból, hogy miután egy fiatal nő barna papírba csomagolt koponyájára bukkantak az egyik szekrényben! Price éveken keresztül vizsgálódott, különösen 1930 és 1935 között, mikor Lionel Foyster tiszteletes és felesége, Marianne voltak a parókia lakói. Ők is láttak kulcsokat kipattanni a zárból, és a harangzúgást is hallották. Price maga is tapasztalta a természetfölötti jelenlétét: lépéseket hallott, egyszer pedig egy kő emelkedett fel a földről és hozzávágta magát! Foysterék hetente több alkalommal tapasztaltak poltergeist-tevékenyéget a paplakban. Price egy évre kibérelte a házat, és 48 lelkes érdeklődővel folyamatosan figyeltette a parókiát és környékét. A Borley parókia vége (1946) című könyvében száz olyan személy nevét említi, akik valószínűtlennek tűnő dolgokat láttak. Egy alkalommal Mark Key-Pearse, a genovai angol prokonzul vacsora közben vette észre, hogy a kulcs elmozdul a zárban, és kinyitja az ajtót.
Később W. H. Gregory kapitány vásárolta meg a parókiát, de a különös jelenségek továbbra sem szűntek meg. A ház ura egyszer éppen a könyveit rendezgette, mikor az egyik kupac feldőlt, felborított egy olajlámpát, és hamarosan az egész ház lángokban állt. Mindez 1939 februárjában történt, az épületből csak a kiégett falak maradtak. A tűzvész után egy hónappal két helybéli hölgy elvitte néhány barátját a romokhoz. Mindannyian szemtanúi voltak, amint egy kék ruhát viselő asszony kísértete sétált az egyik emeleti szobában, melynek padlója hiányzott, mivel porrá égett. További hat esztendőn keresztül látták még a titokzatos nő kísértetét a romok között.
A jelenségek ezután egyre ritkultak, és 1945. május 29-ét követően végleg megszűntek. Talán véletlen egybeesés, de ezen a napon temették el egy újabb fiatal nő koponyáját, amelyet a paplak pincéjének padlója alatt találtak meg. Egy fogorvos megállapította, hogy az állkapocs állapota súlyos gyulladásra utalt, amely neuralgiát okozhatott. Akik látták az apáca kísértetét, mind azt mondták, hogy sápadtnak, soványnak és nagyon betegnek látszott, olykor mintha sírt is volna…
A parókia romjait hamarosan eltakarították, és Price a munkálatok megkezdése előtt még egyszer utoljára végigjárta az egykori helyiségeket. A Life magazin riportere is vele tartott, és sikerült lefotóznia egy levegőbe emelkedő téglát egy sötét folyosó előtt. Marianne Foyster tútlélte férjét, és 1979-ben interjút adott az Amerikai Pszichikai Kutatások Társasága két tagjának. Ő elsősorban hitvesét okolta azokért a poltergeist-jelenségekért, amelyek Borleyben lejátszódtak. Szerinte Foyster tiszteletes csak egy kis hírverést akart, feltűnési viszketegségben szenvedett. Bár elismerte, hogy az előbb említetteken kívül számos olyan esemény történt, amelyekre nem tud épkézláb magyarázattal szolgálni. Vallomása nem adott kielégítő választ azokra a jelenségekre sem, amelyeket Mr. És Mrs. Smith, vagy az a sok ember tapasztaltak akik Foysterék után jártak a paplakban.
|