Zais elkerített kertjében,
Zais ködbeburkolt kertjében,
Ahol fehér naphalot virít,
Az éjfél illatos hírnöke:
Szunnyadnak csendes kristálytavak,
És patakok folynak nesztelen,
Patakok Kathos barlangjaiból,
Hol homályszellemek nyugszanak.
S a patakokon, tavakon át
Hajlanak alabástrom hidak,
Fehér hidak szép faragással
Tündér és démon figurákkal.
Itt haloványan fénylenek
furcsa napok és furcsa bolygók,
S oly különös Bnapis félholdja.
S hol sűrűl az esti félhomály,
Borostyánnal font sáncok állnak.
Lehull Yabon fehér párája
S a ködök kavargásaiban
Látom az isteni Nathicanat,
A koszorús, fehér Nathicanat,
Szépszemű, pírajkú Nathicanat,
Ezüsthangú, édes Nathicanat,
A kedves, szeretett Nathicanat.

Valamikor kedvesem volt ő,
Akkortól, mikor még nem volt idő
S bármit tehettünkYabon alatt
Ott időztünk örökkön- örökké
Zais ártatlan gyermekei,
Békében élve az ösvényeken
S békében élve a lugasokban,
Koronánk fehér s szent nephalote .
Mily gyakran úsztunk az alkonyban
virágréteken s hegyeken át
Hol astalthontól fehér minden
A szerény de gyönyörű asthaltontól.
S álmodtunk egy álomvilágban
Mely szépségesebb, mint Aidenn
Mely igazabb, mint az értelem!
Álmodtunk s eonokig szerettünk
Míg eljött Dzannin átkozott kora,
Dzannin démoni, őrült kora,
Mikor nap - s bolygófény vörös lett
S vörösbe öltözött Bnapis holdja,
S vörösen hulltak Yabon párái.
Vörössé vált a virág s a patak,
S a tavak a hidak alatt ,
A csendes hidak rózsaszinben
Izzottak szörnyű tükrözéssel,
Míg a faragott démon s tündérhad
Vad - vörösen bámult az árny mögött.

Megrohant a látomás, a sűrű
Függönyön révülten nézek át,
S látom az isteni Nathicanat,
A tiszta, a fehér Nathicanat,
Szeretett, páratlan Nathicanat.
De egy örvény az őrületben
Elrejti a drága látomást
S kárhozatos, vöröslő vízió
új világot hoz fel elém.
Vörös - sötét feléledt világát,
Melyet életbe hív egy ájulás
Mely ebben most új életre lelt.
Látom a szépség fantomjait
Ragyogó, pokol - fantomjait,
Kik Dzannin bűneit takarják.
Nézem őket végtelen vággyal
Tán szeretni is lehetne őket!
De szemük fényében gonoszság
kegyetlenség és ördögi lét.
Vadabbak, mint Thapron és Latgoz
Kétszer- gonoszok álcáik mögött.

S ha jön az éjfél könnyű álma,
Csak akkor jön el Nathicana
A sápadt, szűzi Nathicana
De tűnik röpke pillanatban?
Keresem őt újra és újra,
Keresem Plathotis italával
Melybe Astarte bora vegyül
S melyet fájdalom könnye edzett.
Sóvárgok Zais kertje után;
Zais elveszett kertje után
Hol a fehér nephalot virul,
Az éjfél illatos hírnöke.
Egy végső ital, mely ma készül,
Ital, mely démonoknak kedves,
Tán száműzi a vörös eget,
Mely az ájulásban életre kelt.
Most, most, ha a főzet hibátlan,
Elenyész a vörös őrület,
S kígyólények mély sötétjében
Elkorhadnak béklyó - láncaim.
S Zaisnak kertjei utolszór
Fénylenek kínzó látomásban
S Yabon ködeinek közepén
Vár az isteni Nathicana,
Örök, újra meglelt Nathicana
Kit az életben nem leltem soha.