Halott nevek könyve IV.

Suméria
Az a feltevés, hogy New England e csendes részének zárkózott írója és a megszállott, hírhedt Mestermágus, a világ fia egy letűnt civilizáció homokkal borított földjén találkozott, abszurdnak tűnik. Az, hogy mindketten Prófétájává és Előhírnökévé váltak az emberiség Új Korszakának, szintén hihetetlen. De kettejükkel a hihetetlen megszokott dologgá vált és válik. Ez a két ember követőik, tisztelőik szerint egyenesen géniusz volt. Bár soha nem találkoztak, mégis: szellemük elröpítette őket Suméria földjére, ahol a Találkozás létrejött. Suméria a neve annak a valaha virágzott kultúrának, melyet nagyjából a mai Irak területére helyezhetünk, a görögök által Mezopotámiának nevezett földre, az arab hagyomány Szigetére. Sziget, így egyszerűen, hiszen két, a hegyekből a perzsa- öbölbe futó folyam fogta közre: a Tigris és az Eufrátesz. Ez a mesék Babilonjának helyszíne, csakúgy, mint Úré és Kishé, északon Ninivével. A hét legfontosabb várost saját istenségeik kormányozták, ezeket a sumérok saját, sémi eredetű nyelvükön imádták, azon a nyelven, amely az árja népek nyelvével szoros kapcsolatban van: ténylegesen sok szó megegyezik a szanszkrit nyelv szavaival (és állítólag a kínaival is).

Senki sem tudja, honnan jöttek a sumérok. Ugyanolyan titokzatos módon jöttek el, mint ahogyan előbukkantak. Az asszír inváziók megtizedelték a népességet, ugyanakkor tanultak mitológiájukból, vallásukból: a sumér nyelv hivatalos vallási nyelvvé vált, akárcsak manapság a Római Katolikus Egyház nyelve, a latin. Királyaik listája az Özönvíz előtti időkre nyúlik vissza, melyet egyébként gondosan feljegyeztek több más, ókori néphez hasonlóan. Köztudottan magas szintű asztronómiai és asztrológiai ismeretekkel rendelkeztek, de vallásos szertartásaik is látványosak voltak. A Mágia - mint a történelem – Suméria földjében gyökeredzik, itt őrzik az ékírásos táblák a kort, mely az első teremtéstörténetet adta a világnak, az első ördögűzést, a planetáris istenségek első rituális megidézését, a gonosz erők első sötét gyűlését, és bármilyen furcsán hangozzék is, az első máglyákat, amelyeken az antropológusok által boszorkánynak nevezett emberek égtek. Lovecraft Mítosza főként a chthonic istenségekkel foglalkozik, ezek leginkább az alvilági istenek és istennők, talán leginkább az Ószövetség Leviathánjához hasonlítanak. Katonik a helyes kiejtése a szónak, ez a magyarázata Lovecraft kedvelt Mikatonic Riverjének, illetve Mikatonic University-jének. Cthulhuról, a panteon főistenéről nem is beszélve, ő a szörny, aki a föld alatt fekszik, nem holt, csak álmodik, az emberiség és az értelmes fajok ellensége. Cthulhut további groteszk istenek csoportja kíséri: Azathot és Shub Niggurath. Fel kell hívnunk az okkultista tanítványok figyelmét, hogy ezeknek az isteneknek – hacsak névleg is – párjuk, megfelelőjük van a Sumér hagyományban, melyet Crowley szükségesnek tartott újra felfedezni.

Az alvilágban az ókori Sumériában számtalan néven ismert – pl. Absu  (Mélység, angolul Abyss), néha Nar Mattaru (Nagy Alsó Óceán) valamint Cutha vagy Kutu, ahogy azt az Enuma Elisben, a sumérek teremtéstörténetében írják. A hangtani hasonlóság Cutha, Kutu, és Cthulhu között mellbevágó. Egy sumér nyelvtankönyv alapján Kutulu vagy Cuthalu (ez Lovecraft Cthulhuja sumérül) a következőt jelentené: a Kutu embere, az Alvilág embere Sátán (Shaitan) ahogy a Yezidik is ismerték (akiket különben Crowley a sumérok maradékának tartott). Csaknem végtelen, és hely hiányában kifejthetetlen a hasonlóságok listája, mely felsorolná a sumér isteneket, Lovecraft Mítoszának teremtményeit és Crowley Mágiájának szellemi létezőit.  Bár a mellékelt táblázat igan vázlatos, jól mutatja a szerkesztő által fellelt párhuzamok döbbenetes voltát.

Azathot gyakorta előfordul a Cthulu Mitosz zord lapjain, s a NECRONOMICON-ban Azag-Thoth néven szerepel. A két név egy sumér és egy kopt szó kombinációja, jelentése ezek ismeretében egyértelművé válik. Azag sumérül boszorkánymestert jelent, Thoth pedig kopt nyelven a mágia és a bölcsesség istenét, - más néven Tahutit jelöli, akit az Arany Hajnal tagjai és Crowley is megidéztek. A görögök számára ő Hermész, innen származik „hermetikus” szavunk.  Azag Thoth tehát Máguskirály, csakhogy a Sötét Oldal Istene. 

Látszólagos a hasonlóság a NECRONOMICON  Shub Nigguratja és a sumér istenség, az Imákra Válaszoló, Ishniggarab közt. A shub szócska megtalálható egy ördögűző szertartás nevében: Nam Shub, azaz elhajítás a jelentése. Shub Ihniggarab (Shub Niggurath) jelentése azonban még tisztázandó. Még a Kozmosz létrejötte, az ember teremtése előtt háború dúlt s sötétség és a világosság között. Az Enuma Elis ennek színes és részletes leírását tartalmazza: csökevényes változata a NECRONOMICON-ban olvasható. Említi az Ősöket, akikae Mammu-Tiamat, a Kígyó vezérel, férfi megfelelőjével, Absuval. Szemben velük az Öregek vagy Öreg Istenek – a NECRONOMICON így nevezi őket – Marduk, a harcos vezetésével, aki fia Énki Máguskirálynak (Enki maga a Tengeristen, a Fehér Oldal Istene), a Fehér Varázslónak. Melyik háborús fél volt a jó és melyik a rossz? Ez egy olyan kérdés, melyen minden - a keleti és a nyugati hagyományt tanulmányozó) embernek el kell töprengenie. Marduk győzedelmeskedett – ahogy később Szent György és Szent Mihály ismét legyőzik a kígyót, a Sárkányt: az elpusztított hüllő testéből a világmindenség, Kingu, az ellen levágott parancsnoka véréből pedig az ember  teremtetett. Ily módon az ember az ellenség véréből, a az Öreg Istenek lehelletéből áll. Az Ótestamentum hasonló párhuzamot von, mikor az Isten fiáról és az emberek leányairól beszél. Mégis voltak személyek, szervezetek, akik – bár a győztes kiléte egyértelmű – a legyőzöttek oldalára mertek állni: hitük szerint az Ősök minden erő birtokosai.