A Hihetetlen! cikke alapján

A kora középkor európai történelme nagyrészt kitalálás, ez a periódus teljesen fiktív, csupán „fantomkorszak”, állította a német történész, és állítja ma is. Bejelentése természetesen hatalmas vihart kavart történészkörökben, ám elméletét azóta sem tudták hitelt érdemlő módon megcáfolni a középkorkutatók. Az eltelt közel másfél évtized alatt több német kutatócsoport is alakult a kérdés vizsgálata céljából, és a világ számos egyetemén tartanak előadásokat a témával kapcsolatban. Ezen kívül saját folyóirattal és internetes honlappal rendelkeznek, és napról napra több embert győztek meg igazukról. Pedig a büszke nyugat-európai polgároknak nem könnyű elfogadniuk a tézist, amely szerint nem létezett Nagy károly Frank birodalma, a Karoling-dinasztia (amely pedig a modern Európa Ház koncepciójának szolgál), a nyugati gótok és a longobárdok mintaállamai, Nagy Alfréd Angliája, és nem létezett a magyarok előtt a Kárpát-medencét kitöltő nagyszláv állam sem. (Ez utóbbit mi Illig doktor elmélete nélkül is tudtuk…)

Az igazi magyar történelem megismerése szempontjából ráadásul különösen fontos Illig úr tézise. Krónikáink szerint ugyanis Attila hun fejedelem ötödik generációs leszármazottja volt Álmos, ám a hazai történészeink ezt sosem fogadták el. Attila halála (453) és Álmos fellépte (kb.850) között négyszáz év telt el, ami ugye nem öt generáció. Ám ha kiiktatjuk a kitalált középkor ide vonatkozó szakaszát (kb. 240 év), akkor a két fejedelem között csak 160 év marad, ami nagyjából öt generációt jelent. Ugye, ugye lehetséges, hogy mégis a hunok leszármazottai a magyarok?

Ami pedig a honfoglalás eredeti dátumát illeti, az 895 helyett 595 kellett, hogy legyen, és ez utóbbi évről rögtön eszünkbe juthat László Gyula professzor kettős honfoglalás elmélete. Azzal a különbséggel, hogy nem az avarok, hanem a magyarok érkeztek a Kárpát-medencébe a VI. században!

De vajon kinek és miért volt szüksége arra, hogy a középkorban meghamisítsa a történelmet? Illig doktor válaszai egyértelműek. Az elkövetők II. Szilveszter pápa és III. Ottó német-római császár, akik tudvalevőleg egymás legfőbb támaszai voltak. Tettüket a X. században (jelenlegi elfogadott időszámításunk szerint) vitték véghez, alighanem 972 után. Céljuk pedig az volt, hogy dicsőséges múltat, és ezáltal biztos jövőt (Karoling-dinasztia) teremtsenek maguknak. Uralmuk fenntartása érdekében ugyanis szükségük volt olyan legendás hősökre, akikre később hivatkozhattak. Hiába, mint mondják, a legnagyszerűbb dolgok a legegyszerűbb módon születnek…

A történészek persze kételkednek; erre ösztönzi őket a napjaink világát irányító uralkodó rend. Azt mondják, hogy egy ekkora svindlihez annyi dokumentumot kellett volna egymással keresztbe-kasul egyeztetni, olyan átfogó tökéletesen szervezett, egész Európát behálózó hibátlan akcióra lett volna szükség, ami gyakorlatilag nem kivitelezhető. Csakhogy tudjuk, hogy abban az időszakban amikor az írás tudománya gyakorlatilag egyházi privilégium, az írásbeliség pedig egészen a középkor virágzó szakaszáig kizáróan a latin nyelvet értők kiváltsága volt, a mainál sokkal erőteljesebben lehetett befolyásolni az írásos dokumentumok tartalmát. Sőt, azt is tudjuk, hogy a kérdéses időszakból egyetlen eredetileg elfogadott írásos emlék sem maradt fenn Európában. Nagyon is elképzelhető, hogy a másolatok mind egyetlen utasításra, egyetlen cél érdekében, ha nem is egyetlen helyen készültek.

De nézzük, mit mond doktor Illig. Nos ő, mint nyilatkozta, hajlandó tudomásul venni, ha konkrét, kézzelfogható tudományos bizonyítékok alapján levont következtetések ellentmondanak a logika szabályainak. A hivatalos történészek által elfogadott m múltba elmélyedő doktor túl sok homályos foltot, erőszakoltnak tűnő, szokásjog alapján elfogadott következtetést fedezett föl.

„Bizonyítottam, hogy a szűkebb értelemben vett Karoling-időszak, Nagy Károly 46 éve az állítólagos óriás evolúció ellenére az architektonikus, állami, vallási és művészettörténeti területen semmit sem hagyott hátra, ami bizonyíthatná létezését.”

Illig doktor először az építészettel érvel. A fosztogató és a felégetéssel fenyegetőző nyugati gótok és vandálok ellenére is 500 körül még minden építmény megvolt. A VI. században először antik épületromokból épülnek templomok, majd 530 után kezd csak hanyatlani a mozaikszerű művészet, tehát az a képesség, hogy a kupolákat és a falakat mozaikokkal díszítsék. Az 546-ps keletgót hódítás után Bizánc 552-es visszafoglalását követően hunytak ki Európában a fények. Nem lehet semmiféle biztos adatot találni a bizánci építészet fejlődéséről 610 és 850 között. 611 után közvetlenül megszakad az építkezés; ez világos és vitathatatlan: az üresség több mint két évszázadig tart. 829 és 886 között az építmények csak papíron léteznek. A rendkívüli ingatag újrakezdés a sötét évszázadok után a X. századra esik.

Megemlékezhetünk arról a rejtélyről is, hogy a vikingek a IX. században nemcsak Angliában, hanem az egész kontinensen módszeresen gyújtogattak egészen addig, ameddig a folyami hajóikkal el tudtak hatolni- csakhogy ezt régészetileg  lehetetlen bizonyítani, ugyanis viking síroknak, táboroknak, a fosztogatások apró jeleinek a földben nincsenek nyomai.

Ezeken a dolgokon el lehet gondolkodni, Illig doktor legfontosabb bizonyítéka azonban még hátra van. Ez pedig nem más, mint a naptárreform.

1582-ben XII. Gergely pápa úgy döntött, ideje kijavítani az éppen érvényes naptárt. A korrekció értelmében 1582. október 4-e után nem 5-e, hanem 15-e következett. Ezen kihagyás miatt az időtengelyen találunk  10 napot, amely nem felel meg a reális  időnek.

Gergely voltaképpen nem tett mást, mint bevezetett egy új szökőszabályt. Ahhoz, hogy ezt megértsük, menjünk vissza Julius Caesarig, aki Kr. e 45 elején véget vetett a régi római időszámításnak. Addig az éveket a holdciklusok szerint számították, és az évszak szerinti állást kevésbé vették figyelembe. A Kr. e. 46. év  uralkodói rendelettel 445 napos lett, annak érdekében, hogy ezáltal a tavaszi napéjegyenlőség végre ismét tavaszra essen… Caesar 365 egész és ¼ napban állapította meg egy év időtartamát.

A caesari naptárban azonban van 12 perc hiba. Könnyen kiszámítható, mennyi idő alatt adódik össze ebből egy teljes nap. Eszerint jó 128 év lefutása után tesz ki a „júliusi” naptár aprócska pontatlansága egy teljes napot. 1282 év után pedig már 10 nap a különbség. Gergely pápa 1582-ben éppen ennyit, 10 napot ugrott át. Csakhogy Caesar és Gergely reformja között nem 1282 év telt el, hanem 45+1282, tehát 1627év. Mivel magyarázható ez az eltérés?

Nos, Gergely pápa a naptárt és az eget (a csillagok állását) ismét összehangolta. Ki akarta javítani Caesar hibáját, csakhogy keveset korrigált, mégis a helyes eredményt kapta. A pápa azt az állapotot állította vissza, amely a „júliusi” naptár bevezetésekor állt fenn. Ebből az következik, hogy a jelenleg elfogadottnál kevesebb, azaz nem 1627 év telt el Caesar és Gergely között, vagyis a ma használt időszámítás fiktív évszázadokat tartalmaz.  Hiszen emlékezünk: egy javított nap a hibahalmozás során kb. 128,2 évnek felel meg. Ha 1582-ben Gergely pápának 13 helyett csak 10 helyesbítő nap volt szükséges a napéjegyenlőség újbóli, március 21-hez, illetve szeptember 23-hoz kötéséhez, akkor csak 10*128,2=1282 év telhetett el, a két naptárreform között- ha 1627 év lett volna a két alkotó között, akkor Gergelynek 13 napot kellett volna törölnie. Ez már egy olyan érv, amellyel nem érdemes vitatkozni.

Heribert Illig munkacsoportja azonban ezekkel a bizonyítékokkal még nem elégszik meg; egyre újabbak után kutatnak, nem is sikertelenül. Előbb-utóbb reméljük, mindenki számára elfogadhatóan bebizonyítják,  hogy ezer évvel ezelőtt  néhány ember alaposan átverte az egész keresztény világot.