karmenhonlapja
karmenhonlapja
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-02-23
 
Törpe cikkek
 
Diákmurphy
 
Szellemes cikkek
 
Varázscsók
 
Amy Brown rajzok :) (válogatás)
 
Bennünk lakozó démonok
 
Lovecraft&Crowley&Edgar Allen Poe
 
Halott Nevek Könyve
 
Átkok Könyve
 
Ördögi energiák

Ördögi energiák

Gonosz embertársainkra gyakran mondjuk, hogy eladták a lelküket az Ördögnek. Vajon mivel képes a lelkeket elcsábítani a lelkeket ez a Pokolfajzat? A sokak által sátáni léleknek bélyegzett Roger Bolton angol valláspszichológus és guru szerint „az Ördög mintha sokkal jobban törődne az ember vágyaival, mint az Úristen.  Bölcs Teremtőnk tudatlan szolgákat akar belőlünk faragni, ám a Sátán ismertette meg velünk a megismerés örömét. Igaz, a gyötrelmét is. Persze Kelet szentjeitől megtanulhattuk, hogy az ellentétek nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. A nyugati kultúrában a vallásos emberek számára a Sátán azért okoz sok gondot, mert Számára nincs hely a Mindentudó, Mindenható, na és persze a Jóságos Atyaúristen Univerzumában. Nézzük a rideg tényeket: a Gonosz megcsinálja a bajokat, melyeket a Teremtő nem tud megakadályozni, csupán az öklét rázva fenyegetőzik és átkozódik. Ez bizony a paradoxon, kérem szépen, amit a biblia világkép keretein belül nem lehet feloldani. A keleti ember pontosan tudja, hogy Istenben feloldódik a jó és rossz ellentéte. Talán megbotránkoztatom Önöket, de én Lucifert egyáltalán nem találom olyan rettenetesnek. Gondolkozzanak kicsit! Ő is a Mindenható Isten akaratának engedelmeskedik! Még szép, hiszen Isten akaratának- mondjanak bármit is a teológusok- nem lehet ellene szegülni. Lucifer kritikus alkat. Mindig is a kritikus hajlamú figurák vitték előre a Világot! Tovább megyek: Lucifer nem más, mint Isten lelkiismerete. Gondolták volna, hogy az Úrnak van önkritikája? Az Istenkáromlót nem szabad megzavarni tevékenységében, mert az Úr általa gyakorol önkritikát! Ő gyakorolja a legszentebb tevékenységet! Az én terápiás csoportomban nagyon választékosan káromoljuk az Urat. Ettől annyira pozitív személyiségek az én tanítványaim! Nem fogadják el ezt a Világot ilyen nyomorult formában, hanem jobb életet akarnak maguknak és a többi Érző Lénynek. Nem vagyunk gonoszak! Sőt, ahol csak tudunk embertársainknak és a többi teremtménynek! Ne feledjék, káromoló szavainkat maga az Isten mondatja ki velünk! Nem vagyunk Istentagadók! Az ateista sem igazi Istentagadó, amennyiben feltételez egy mindenre érvényes természeti Törvényt. Mi nem törődünk azzal, hogy Isten meghallgat-e bennünket. Nézetünk szerint azáltal, hogy jól beolvasunk Neki, csak erősítjük Teremtő Energiáját, na meg nem utolsó szempont az sem, hogy mi magunk megkönnyebbülünk, és igyekszünk jobbak lenni, mint az Úr.”

 

 
Linkek
 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Beszélőke
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Az idő
 
Képek a cikkekhez
 
Banner
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77