A koponyatemplom

 templom története 1218-ig nyúlik vissza, amikor egy Henry nevű apát elzarándokolt a Szentföldre, majd az útról hazatérve magával hozott egy csupor földet, amit látványos külsőségek között szétszórtak a helyi temetőben.

A szent földdel felhintett temető híre hamarosan bejárta a környéket, és az ezt követő évtizedekben, aki csak tehette, a sedleci temetőbe temette hozzátartozóját és meghagyta, hogy az ő testét is itt helyezzék majd örök nyugalomra.

100 évvel később azonban a temető valóságos tömegsírrá vált, amikor az 1318-as nagy pestisjárvány és a Huszita háborúk 30000 áldozatát helyezték itt közös sírokba.

Hamarosan egy talpalatnyi föld sem maradt, ahová az újabb testeket temethették volna, pedig az 1400-as évek elejére felépült a temető közepén ma is látható templomkápolna.

1511-ben rendelték el, hogy a régi sírokat és az azokban található csontokat exhumálni kell, hogy ezzel helyet szabadítsanak fel az újabb halottak részére. A kápolna papja, egy félvak szerzetes a kiásott csontokból több csontpiramist épített, hogy a különös alakzatok segítségével hívja fel a hívők figyelmét a halál egyszerűségére és az emberi lét mulandóságára.

A csontpiramisokat 1661-ben átrendezték, majd a templom és a temető XVIII. Századi felújítása során átcsoportosították, és számos egészében megmaradt csontvázat elszállítottak és újratemettek. A félvak szerzetes csontpiramisaiból így ma már csak négy található Sedlecben.

A megmaradt csontokat eleinte külön tárolták, ám újabb száz év telt el, mire a csontokból létrejöttek a templom hátborzongató díszítései. 1870-ben Schwartzenberg hercege bérelte fel azt a helyi falszobrászt, aki hosszú hónapok munkájával fertőtlenítette a csontokat és több, mint 40000 (!) emberi csontváz felhasználásával kidíszetette a templom belsejét.

A korabeli szobrász nem csak bútorokat, oltártartókat, otárokat, girlandokat és csillárokat készített az emberi csontokból, hanem gondosan megformázta a Schwartzenbergek címerét is, amely mára művészi értékű alkotássá vált. Ám mindez nem volt elég a csontok eltüntetésére.

Bőven jutott az emberi koponyákból, lábszár-és lapockacsontokból magára az épület falaira is. Gondosan kiemelték velük az olyan, már meglévő építészeti jellegzetességeket, mint a boltívek, az átjárok, de még a sarkokra, sőt a sík falfelületekre is jutott belőlük, ami pedig megmaradt, azokat a kápolna egyik oldalhajójában halmozták fel, természetesen gondos rendszer alapján. A templom ma az egyik leghátborzongatóbb és legnyomasztóbb cseh turistalátványosság, amin a felvételek láttán nem is csodálkozhatunk.