Bennünk lakozó démonok
on Bailey rokonszenves ember. Megnyerő külsejű, intelligens, ráadásul kifejezetten szellemes. Gyermekkora óta ismerem, hiszen együtt nőttünk fel Montanában. Angol irodalmat tanított egy seattle-i középiskolában, diákjai szerint felettébb érdekfeszítő módon. Don ma már hivatalosan elmebeteggé nyilvánított munkanélküli. Két, nagybátyja által fizetett nagydarab betegápoló vigyáz rá a nap huszonnégy órájában.
Hősünk ugyanis időnként megváltozik: ilyenkor magát Oscarnak nevezi, ami nem lenne különösebben nagy baj, viszont mindenféle őrültséget kezd el művelni. Illetve kezdene, ha ápolói nem adnának neki egy megvadult elefánt számára is elegendő mennyiségű nyugtatót. Don régebben autókat rongált, molesztálta a járókelőket, néha pedig elevenen falta fel a szomszédjától eltulajdonított csirkéket.
„Oscar nem én vagyok!”- mondta Don, amikor januárban meglátogattam. „Oscar nem egy másik személyiségem, hanem egy démon. Érted Les? Egy szellem éspedig a halott öcsém szelleme! Ugye emlékszel Oscarra? Hét éves volt, amikor meghalt leukémiában. Csak a teste ment el, a lelke itt bolyong. Komisz kiskölyök volt… Gyilkolta a környék macskáit, a tetemüket pedig odadobta a kutyáknak. Amikor a lelke a testembe költözik, átveszi felette az irányítást. Én ilyenkor nem vagyok tudatomnál. Nem változok meg érted?”
Tökéletesen értettem. Természetesen szerettem volna segíteni Don problémáján, ezért még másnap reggel felkerestem Detroitban Harley Morenot, a démonok világának ma élő legjobb ismerőjét. Az idős férfi a következőket osztotta meg velem: „Tapasztalatom szerint sok féle démon lakozhat bennünk. Vannak lelkek, akik nem kaphatnak emberi testet, helyzetüket azonban nem tudják elfogadni, ezért garázdálkodni kezdenek. Aztán akadnak egykor már testet öltött lények szellemei, akik nem voltak képesek az újjászületésre. Ők valószínűleg az idők végezetéig köztünk bolyonganak. A legveszedelmesebbek az ördögi démonok, akik közvetlenül a Sátán, vagyis a Romboló energia megnyilvánulásai. Ők egy egész életen át birtokolnak egy emberi testet. Politikusok, hadvezérek, iparmágnások, üzletemberek, gyilkosok… Ezek többnyire igazi ördögfajzatok!”
Engem természetesen leginkább a démonok kiűzésének lehetősége izgatott. Harley szerint az ördögűzés hagyományos módszere sajnos ritkán válik be. Mindenek előtt valamiképpen fel kell venni a kapcsolatot a démonnal. Ez rettentően nehéz ügy, mert az éppen akkor költözik belénk, amikor a legkevésbé sem várjuk. Ráadásul a találkozás sokkjába az avatatlan ember bele is halhat! Az én terápiás módszerem a következő: mivel elegendő lélekerővel rendelkezem, megpróbálom testembe fogadni a démont. Cselekedni képtelen, rajtam keresztül azonban meg tud szólalni. Lényegében tehát a démon médiumává válok, így a tőlem segítséget kérő számára lehetővé válik a kapcsolatfelvétel. Amikor magamba fogadom a démont, rengeteg pozitív szellemi energiát kell összpontosítanom, hogy az ne tombolhasson a testemben. A legszerencsésebb esetben képes vagyok megfigyelni a démon alakját. Ha nem sikerülne őt lecsillapítani, akkor készítek róla egy festményt, amit egy szertartás keretében megsemmisítek. Szólnom kell még a megelőzésről is. Mélyen vallásos emberek viszonylag könnyű helyzetben vannak, hiszen kapcsolatuk Istennel és a Szentekkel szerencsés esetben kifejezetten meghitt, így viszonylag védettnek tekinthetők. Akik nem tartoznak egyetlen meghatározott vallás hívei közé sem, azoknak először saját védőszellemüket kell megtalálniuk. A megfelelő mester segítsége nélkül természetesen minden igyekezetük hiábavalónak tekinthető. Az ateistáknak pedig maradnak a pszichiátria igencsak csekély hatékonyságú módszerei.
Don barátom problémája eléggé komplikált. Nagybátyja nem enged a közelébe semmiféle „spiritiszta megszállottat”, Harley ezért telepatikus csatornák segítségével próbálja orvosolni a bajt. Úgy tűnik, sikerrel. Az utóbbi időben Don teljesen normálisan viselkedik. Persze mivel nem tudja magában tartani a „betegségére” vonatkozó nézeteit, továbbra sem tekintik normálisnak…
Leslie Shambala
|