A levelek zizegnek.
F�j a sz�l.
S�t�lok a hidegben.
F�zom.
Remeg mindenem.
Hallom a sikolyokat.
L�tom a halottakat.
De nem zavar.
Kellemes ez a l�tv�ny,
Boldogg� tesz,
Hogy a l�tom az embereket L�t�kb�l kifordulv�n.
L�tok egy ablakot.
Nyitva van.
Ben�zek.
A l�tv�ny… Sz�d�letes!
K�bulatba ejt,
Mintha drogoztam volna,
De m�gsem!
A hal�l az, Mi ilyenn� tesz engem.
Boldogtalan az,
Ki nem �rzi,
Hogy a hal�l az �letet csak megsz�p�ti.
Mikor k�rben�zel �s l�tod,
Hogy �k m�r t�bb� nem l�tj�k a lenyugv� napot,
Nem �rezhetik, hogy a rem�ny elm�lt,
Nem sikolthatnak, ha a hal�l „r�jukront”,
Nem f�j t�bb� t�r, ha sz�r,
Nem l�tj�k m�sok k�nj�t,
Mely oly’ meghat�!
Boldog vagyok.
Elvettem t�l�k.
S�t�ts�gben �lnek,
T�bb� nem �rezhetik ezt,
Mely oly’ sz�p,
Nem l�tnak meghalni m�sokat,
Nem l�tj�k arcukon a f�jdalmat,
A lassan csurg� k�nnycseppet sem veszik t�bb� �szre,
Mert �k m�r elmentek,
A s�t�ts�gbe.