HOWARD PHILIPS LOVECRAFT:
A KERT

Látom néha álmaimban a régi-régi kertet,
Hol izzó májusi napfény táncol, mint egy kísértet,
Hol a hajdan tarka virágok szürkén hervadnak el,
S omladozó falak között a tegnap szelleme kel.
A zeg-zugokban indák kúsznak, moha no a tó körül,
A lugast gyom fojtogatja, hidegen elsötétül:
Csendbe merült ösvény ölén ritka, sovány fu fakad,
Az illatokat elnyomja a pusztulás doh-szaga.
E magányos, árva helyen élolénynek nyoma sincs,
A bekerített csendben a visszhang sosem látott kincs.
Míg járok, s várok, s hallgatok, gyakran a kort keresem,
Mikor ismertem a kertet; kort, mit rég eltemettem.
Kutatom a régi napot, soha többé nem látom,
Érzem, mit tudtam egykor, míg szürkeségét bámulom.
Aztán szomorúság vesz erot remego lelkemen -
A virágok holt remények - a kert pedig a szívem.