karmenhonlapja
karmenhonlapja
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-02-23
 
Törpe cikkek
 
Diákmurphy
 
Szellemes cikkek
 
Varázscsók
 
Amy Brown rajzok :) (válogatás)
 
Bennünk lakozó démonok
 
Lovecraft&Crowley&Edgar Allen Poe
 
Halott Nevek Könyve
 
Átkok Könyve
 
Átkok Könyve IV.

Átkok könyve IV.

A máguspápák és a templomosok átka

 

Átkokkal nemcsak egyes emberek élnek; olykor bizonyos a társadalom gondolkodását félelemkel­téssel és kínzással irányító szervezetek sötét, gyű­lölködő, paranoiás tudatállapotából hajtanak ki. A Domonkos-rendi inkvizíció már jóval a szovjet NKVD vagy a náci SS létrejötte előtt is értette a módját, hogyan csikarjon ki rettegő áldozataiból hamis vallomásokat - Jézus Krisztusnak, a szere­tet istenének nevében.

Az egyház már a kezdet kezdetétől élt az átok és a terror eszközeivel, de ezer évbe tellett, amíg ke­belén belül elhatalmasodott az a gyilkos középko­ri fanatizmus, amelynek során kathárokat, temp­lomosokat, valamint ismeretlen nők ezreit (és jó néhány férfit) kínoztak meg és küldtek máglyára eretnekség vagy boszorkányság vádjával.

Szent Pál elátkozottnak, az isteni kegyelembó1 számkivetettnek nyilvánította a hamis tanok hir­detőit és azokat, "akik nem szeretik Krisztust"; ám az egyház csak attól fogva élhetett hatalmával, ­hogy a kereszténység Róma államvallása lett. Kr. u. 312-ben, egy döntő jelentőségű ütközet előtt Konstantin császár és "egész hada" keresztet pillantott meg a nappali égbolton, a következő fel­irattal: "E jelben győzni fogsz!" Amint arról a csá­szár Eusebius püspöknek beszámolt, aznap éjjel Krisztus jelent meg álmában; másnap pedig Kons­tantin elrendelte, hogy minden katonája fessen keresztet a pajzsára. A kereszténység tehát hivata­los tanná vált, és a püspökök jogot szereztek rá, hogy a legkülönfélébb bűnökért bárkit átokkal sújt­sanak. Megátkoztak császárokat, megátkoztak gaz­dagot és szegényt. A szegények - egyéb lehetősé­gek híján - elátkozták az egész világot, vagy pedig új vallások hívévé szegődtek, amelyeket aztán az egyház vagy a császár sürgősen kiátkozott és eret­nekségnek nyilvánított.

Az egyház hatalma lassan, de megállíthatatla­nul növekedett.

Kr. u. 545-ben Justinianus bizánci császár enge­délyt kért Rómától, hogy a monofizita pártot eret­nekké nyilvánítsa. Vigilius pápa, aki kétszáz font aranyért vásárolta magas tisztségét, megtagadta az ediktum aláírását. A császár katonái ekkor betör­tek a Szent Péter-templomba, ahol a pápa elrejtő­zött, és a szakállánál fogva akarták kiráncigálni az oltár alól. Vigilius olyan erővel kapaszkodott az oltár lábába, hogy az kis híján rászakadt. Ezután meghívták Konstantinápolyba, sértetlenséget ígér­ve neki, megérkezése után azonban foglyul ejtet­ték. 553-ban Justinianus zsinatot hívott össze, a fogoly pápa azonban nem volt hajlandó ezen meg­jelenni. A zsinat elítélte az eretnekséget, és átkot mondott mindenkire, aki az eretnek tant vallotta. Ekkor Vigilius végre beadta a derekát, és nyilvá­nosan meggyónta tévedését, Justinianus pedig sza­badon engedte, de a szerencsétlen ember Rómába visszatérőben útközben meghalt.

Évszázadok teltek el, amíg a római egyház mai formája és tekintélye kialakult. A papi nőt1enséget csak 1074-ben rendelte el VII. Gergely pápa: a már házas papoknak átok terhe alatt el kellett taszí­taniuk feleségüket. Nagy volt a felháborodás, de Gergely keresztülvitte akaratát, és a tilalom mind­máig fennáll. Nem csoda, hogy Gergely pápáért nem rajongott a papság; a szent Római Birodalom polgárai viszont IV. Henrik császár ellen lázong­tak, és a pápához fordultak segítségért. Amikor Gergelyt Rómában megtámadták, elrabolták és megsebesítették, a polgárok a merénylőkre támad­tak, akik viszont Henrikhez menekültek. A vesze­delmes páros mérkőzés következő állomásaként Gergely, mint az egyház feje, Rómába rendelte Henriket, a császár viszont zsinatot hívott össze Wormsba, hogy kiátkozza és megfossza címétó1 a pápát. Gergely volt a gyorsabb: Henrik ott állt átok­tól sújtva és trónfosztottan. 1077 januárjában az­tán Henrik megalázva, bűneit bánva járult a pápa canossai várába, ahol három napon át kellett me­zítláb, rongyos ruhában várakoznia a szabadban, mígnem a pápa színe elé kerülhetett. Később ugyan visszanyerte hatalmát, de a kocka el volt vetve: császárok és pápák ezután évszázadokon át hadakoztak. A brixeni zsinaton, ahol VII. Kelemen személyében ellenpápát választottak, Gergelyt mágusnak és halottidézőnek bélyegezték; szám­űzöttként halt meg 1085-ben.

Egy feljegyzés szerint Gergely pápa egy ízben csak a lateráni templomba érve vette észre, hogy a villájában felejtette varázskönyvét. Elküldte érte két szolgáját, szörnyűséges átkokkal fenyegetve őket arra az esetre, ha ki mernék nyitni. A kíváncsiság azonban erősebbnek bizonyult: a szolgák nemcsak kinyitották a könyvet, de hangosan kezdték olvas­ni a varázsigéket, mire több démon jelent meg.

Engedelmeskedünk parancsotoknak - mond­ták -, de ha csúfot űztök belőlünk, végzünk vele­tek! A rémült szolgák felszólították az ördögö­ket, döntsék le az előttük lévő falat - és így is tör­tént. Nem tudni, Gergely értesült-e az esetről, de ha igen, akkor bizonyára élt egy másik, neki tulaj­donított képességgel: villámot rázott ki köpenye ujjából, és agyonsújtotta a két oktondit.

Nem ő volt azonban az egyetlen mágus a pápák sorá­ban; két elődje, XX. János és VI. Gergely ugyan­csak lelkesen gyakorolta magát azokban a bűvös fortélyokban, amelyek vádjával az egyház később annyi embert küldött máglyára. A pápai mágusok közül a legnevezetesebb Gerbert, alias II. Szilvesz­ter volt, tudós ember, aki megtanult arabul is; ő vezette be Európában az arab számokat. Azt be­szélték, a pápaságért cserébe eladta lelkét az ör­dögnek, és hasonlóan a tizenharmadik században élt Albertus Magnushoz és Roger Baconhöz, réz­ból olyan fejet mintázott, amely minden kérdésre válaszolt, és a legbonyolultabb rejtvényeket is megoldotta. Különös, de az 1307 -ben letartóztatott templomosokat is azzal vádolták, hogy egy titok­zatos fejet imádnak.

II. Szilveszter egyik utóda, IX. Benedek, akit ti­zenkét évesen választottak pápává, állítólag föld­hözragadtabb célokra használta a mágiát. Varázs­igéivel elérte, hogy a megbabonázott római höl­gyek csapatostól vonuljanak utána az erdőkbe és a hegyek közé.

1095-ben két pápa viaskodott a hatalomért, és egyikük, II. Orbán megszervezte az első keresztes hadjáratot a Szentföld visszahódítására. Orbán pápa saját fölényét akarta erősíteni, de az általa elindított pusztító gépezet két teljes évszázadon át működött. Az első keresztes hadjárat idején ala­kult meg a templomos lovagok rendje. Kétszáz évvel később egy pápa és egy király esküdött össze a rend szétzúzására, s ezzel olyan átkot idéztek a fejükre, amely mindkettőjüket elpusztította.

 

Ha a péntek ahónap tizenharmadik napjára esik, az köztudottan szerencsétlenséget jelent. A tizen­hármas szám rossz híre érthető; az ősidőkben összefüggött a pogány női és holdmítoszokkal. E mítoszokat az első egyházatyák kiirtották, de a kényelmetlen tizenhármas számmal nem bol­dogultak. Krisztus és a tizenkét apostol, a bíró és a tizenkét esküdt tizenhárman vannak, mint ahogy téves a mi tizenkét hónapból álló évünk is: egy-egy évre nem tizenkét, hanem tizenhárom (13 x 28=364) holdciklus jut. A tizenhármas szám éppoly baljóslatú, mint ha valaki összetöri a tük­röt, vagy álló létra alatt megy el. Nem véletlen, hogy jó néhány mai felhőkarcolóban nincs tizen­harmadik emelet. A péntek megbélyegzése viszont kevésbé érthető, elvégre a hétfő, amely számos európai nyelven holdnapot jelent (lásd az angol Monday-Moondayt, a német Montag-Mondtagot, a francia és olasz lunedit), jobban összecsengene a tizenhármas borzongató felhangjával.

A választás, meglehet, egy borzalmas bűnténnyel függ össze. 1307. október 13-án, egy pénteki nap hajnalán Szép Fülöp francia király katonái országszerte rátörtek a templomosok rendházaira. Az akciót több hóna­pon át készítették elő. A szeptember 14-én kiadott letartóztatási parancsot szétküldték mindenhová az illetékes királyi tisztviselőknek, külön listán mellékelve a vádpontokat, amelyekre nézve a lovagokból kínzással kell kicsikarni a beismerő val­lomást.

S hogy mindez miért történt? Csak azért, mert Fülöp csődbe jutott. Előző évben már kiűzte a zsi­dókat, hogy rátehesse kezét a vagyonukra; most a templomosok aranyára fájt a foga.

A rajtaütés azonban csak úgy lehetett sikeres, ha az áldozatokat meglepetésként éri. Bár a templo­mosokat 1291-ben, Akkó eleste után kiűzték a Szentföldró1, még mindig félelmetes erőt képvisel­tek. Saját hajóhaduk volt, királyok bankügyleteit intézték, maguk szedték be az őket megillető tize­det, és csak a pápának tartoztak felelősséggel. Gaz­dagok voltak, erőszakosak és pökhendiek - nem csoda, hogy irigység, félelem és gyűlölet övezte őket. A keresztes hadjáratok korszakában sebez­hetetlenek voltak, de ez a korszak véget ért, és el­lenségeik - a Domonkos-rendiek, a vetélytárs is­potályos lovagok és a Fülöp-szerű gyakorlatias el­mék - lecsaptak a kedvező alkalomra. Fülöp tisz­tában volt vele, hogy a rend vagyonának megka­parintását csak akkor igazolhatja, ha az egyház baj­nokaként lép fel, és olyan galád összeesküvést tár a világ elé, hogy a legbátrabbak is belesápadjanak. A templomosokat tehát először a démonok cinko­saivá kellett bélyegezni, hogy aztán megsemmisít­hessék őket. Fülöp a francia származású pápa, V. Kelemen beleegyezésével létrehozta a főinkvizíto­ri hivatalt a maga Domonkos-rendi gyóntatója, Guillaume Imbert számára, és kiadta a parancsot hű emberének: teremtse meg a törvényesség lát­szatát a rend kiirtásához.

Imbert-bert nem is kellett csalódnia. A főinkvi­zítor kisütötte, hogy a templomosokat Krisztus megtagadásával, a kereszt meggyalázásával, a mise kiforgatásával, bálványimádással (ez volt az a bi­zonyos fej, továbbá rituális gyilkossággal, szemé­remsértő csókolózással, szodómiával és (akár a kathárokat meg a boszorkányokat) bűvös kötél viselésével vádolják. Egyenesen úgy okoskodott minél vaskosabb a hazugság, annál jobb.

E misztikus harcosok rendjének eredete és valódi célja éppolyan homályos, mint a sors, amely 1307 után osztályrészükül jutott. A legendák ködébe vesző történetet udvari cselszövényekről, elásott kincsről, a frigyládával és a Szent Grállal való kap­csolatról szóló részletek tarkítják. A sötét és látvá­nyos titkok sorozatát tetőzik be azok az iszonya­tos kínzások, amelyeknek a francia templomoso­kat 1307-ben alávetették, és végül az a nagyszabá­sú átok, amelyet Jacques de Molay, a rend utolsó nagymestere harsogott Fülöp királyra és Kelemen pápára, mialatt 1314 márciusában, a Szajna egyik szigetén lassú tűzön pörkölődött.

Krisztus és a Salamoni Templom Szegény Lovag­jainak Rendjét a feljegyzések szerint 1118-ban ala­pította Jeruzsálemben Hugues de Payens cham­pagne-i lovag és nyolc társa, arra kérve I. Baldvint, Jeruzsálem királyát, hogy ismerje el a rendet, amely az utak biztonságának megőrzésére és a zarándo­kok megoltalmazására alakult. Baldvin a palotájá­ban adott nekik szállást, a palota pedig állítólag Salamon templomának alapjain épült; innen eredt a "templomos" elnevezés.

A lovagok erkölcsi tisztaságot, szegénységet és engedelmességet fogadtak, és kezdetben valóban olyan szegények voltak, hogy kötelességük telje­sítése közben osztozniok kellett a lovakon. 1128-­ban maga Clairvaux-i Bernát, a dinamikus új cisz­tercita rend feje fogalmazta meg szabályzatukat, amelyben a gazdagokat a rend támogatására, a bűnösöket pedig a rendhez való csatlakozásra buz­dította. A templomosok szívesen láttak soraikban gyilkosokat, tolvajokat, házasságtörőket, sőt eret­nekeket is, feltéve, ha vállalták a szigorú szabályo­kat, és a véres halál állandó kockázatát. Hála Ber­nát meggyőző erejének, 1130-ban Hugues de Payens már háromszáz lovaggal tért vissza Euró­pába. Ömlött hozzájuk a pénz - és vele a hatalom.

1139-ben II. Ince pápa elrendelte, hogy csak neki tartozzanak felelősséggel. Ekkoriban építtette át Suger Saint-Denis-i apát a maga Párizs melletti templomát az új, csúcsíves stí1usban, amely később a "gótikus" nevet kapta. Egyes források szerint az új építészetet a templomosok hozták magukkal Pa­lesztinából. Már ekkoriban is azt suttogták, hogy a zarándokok oltalmazásának leple alatt okkult te­vékenységeket űznek, és nem állnak távol az eret­nekségtó1 és a nemi kicsapongásoktól.

A rend tanítása valóban szokatlan volt, ám a zord szabályzat aligha kedvezett a kicsapongásoknak. A lovagoknak nem lehetett saját könyvtáruk, pén­zük vagy egyéb tulajdonuk. Elöljáróiknak a követ­kezményektó1 függetlenül feltétlen engedelmesség­gel tartoztak. Soha nem adhatták meg magukat, és vissza is csak legalább háromszoros túlerő elől vo­nulhattak. Bajbarsz kipcsák szultán 1270-ben elfog­lalta szafedi várukat, és egyetlen éjszakát adott ne­kik: vagy áttérnek az iszlám hitére vagy meghalnak. Parancsnokuk utasítására a halált választották. Bajbarsz ekkor elevenen megnyúzatta előttük a pa­rancsnokot, de őket nem lehetett megtántorítani. A lovagok tisztaságuk jeléül fehér köpenyt vi­seltek, rajta vörös, nyolcágú kereszttel. Ugyancsak a tisztaságot jelképezte a birkabőr öv is. 1307-ben aztán kínzóik ebben az övben a sátáni eretnekség bizonyítékát látták.

A XIII. század elején véres hadjárat indult a provence-i kathárok (a "tiszták") ellen, és a temp­lomosok is gyanúba keveredtek.

A kathárok hittek a reinkarnációban, a jó és rossz egymást kiegészítő voltában, Jahvét pedig hamis istennek tartották. Az efféle tanokat az egyház immár- ezer év óta üldözte. 1208-ra a kathár hit mégis olyan népszerűvé vált, hogy a korrupt ka­tolikus egyház jogosan tartott tőle: végképp kiűzik Provence-ból. A legszigorúbb rendszabályokhoz kellett folyamodni. III. Ince pápa engedélyezte a támadást, sőt meghirdette a kathárok elleni keresztes hadjáratot. Az északabbra élő franciák lelkesen fogadták a felhívást. Amikor Béziers ostrománál a katonák azt mondták, nem tudják megkülönböz­tetni a védők között a katolikusokat a kathároktól, a ciszterci rendfőnök azt felelte: "Öljétek meg va­lamennyiüket; Isten majd megtalálja az övéit."

Így a déli tartományt harmincéves háborúsko­dás során porig rombolták, és közben a kegyetle­nül kegyes spanyol, Dominic Guzman (a domini­kánus rend megalapítója) kezdeményezésére lét­rejött az inkvizíció is, az eretnekség kiirtása céljá­ból. 1244-re minden elcsitult. Számos kathár a máglya helyett, amelyen sokszor akár kétszáz ál­dozatot égettek meg egyszerre, inkább a templo­mosoknál keresett menedéket.

És hatvanhárom évvel késó'bb, 1307. október 13-án, pénteken Franciaországi Fülöp lecsapott a rendre.

A lovagok, az új nagymester - Jacques de Molay kormányzása alatt - az utolsó percig biztonságban tudták magukat. Ki is merne kezet emelni a temp­lomosok rendjére?

Az elfogottak száma tisztázatlan. Franciaország­ban mintegy kétezer, egész Európában négyezer templomos élt, de maguk a lovagok csak a jéghegy csúcsát jelentették. Fülöp hajnali rajtaütése, majd azt követően a pápai kiátkozás akár húszezer em­bert is közvetlenül érinthetett.

A legtöbben elmenekültek, sokan közülük Por­tugáliába és Skóciába. Hajóhaduk nyomtalanul el­tűnt La Rochelle kikötőjébó1; hírét sem hallották többé. A Ferencesek és Domonkos-rendiek minden­esetre azon nyomban elindították a maguk nagy­szabású propagandakampányát, Guillaume Imbert főinkvizítor pedig hozzálátott, hogy megtörje az elfogottakat. A bűzlő magánzárkákba csukott, mez­telenül a falhoz láncolt, halálra rémült emberekkel tudatták, hogy testvéreik már vallottak; ha követik a jó példát, megmenekülnek, ha nem, a hóhér vár rájuk - már amennyiben túlélik a kínzásokat. Ked­velt vallatási módszer volt, hogy a fogoly lábát be­olajozták, majd lassú tűz fölött addig sütögették, míg a csontok ki nem fordultak az ízületbó1. Volt, aki túlélte az iszonyatot. Egyikük, amikor kihallga­tásra támogatták, kezében szorongatta megfeketedett lábcsontjait; a kínzók emlékül nála hagyták. Voltak más módszerek is. Tüzes vassal pörköl­ték a fogoly testét, a nemi szervét is beleértve; izzó fogókkal szaggatták a húsát; hideg fogóval tépték le a körmöt, rántották ki a fogat, és szurkálták a véres, sajgó fogüreget; leleményes szerkezetekkel zúzták össze a láb, a boka és a térd csontjait. A makacskodókat két vallatás között úgynevezett oubliette-be zárták - ezek a szűk és alacsony cellák, amelyekben sem állni, sem lefeküdni nem lehe­tett, a szennycsatorna alatt helyezkedtek el.

A kínzások hatására sokan megőrültek, és a leg­többen beadták a derekukat. Az első párizsi kihall­gatások során százharmincnyolc fogolyból csak né­gyen tagadták valamennyi vádat (harminchatan belehaltak a kínzásokba). Két héttel a letartóztatás után harminckét templomos a nyilvánosság előtt is megerősítette beismerő vallomását. A száharminc­nyolcból csak hatan tagadták, hogy a rendbe belép­ve leköpték volna a feszületet, és ezzel követték vol­na a keresztre feszítés tanát tagadó kathárok példá­ját. A legtöbben elismerték az osculum ínfamét, a "gya­lázatos csókot", amellyel egymás száját, köldökét, hímvesszejét és ülepét ihlették. Hetvenen bevallot­ták, hogy szodómiára utasították őket, bár két-há­rom kivétellel mind tagadták, hogy meg is fogadták volna a parancsot. A Bahomet nevű titokzatos fejró1 vagy bálványról csak a vezetők tudtak, talán mert Fülöp eleve úgy rendelkezett, hogy erró1 csak a ve­zetőket kell kérdezni. Amikor aztán kibővítette a kérdezendők körét valamennyi fogolyra, kitűnt, hogy mind tudnak a dologról, csak éppen egytó1 egyig merőben más változatban adták elő, minthogy a szörnyű kínzások közepette bármilyen kérdésre rábólintottak. A rend kincstárnoka kijelentette: azt is bevallaná, hogy megölte az Istent, nehogy még egyszer ilyen fájdalmat kelljen elviselnie.

Kezdetben Jacques de Molay sem volt bátrabb; nyilvánosan megvallotta, hogy a rendet már rég­óta magához csábította a sátán. Csak hét év fogság után, a halál küszöbén szánta el magát, hogy meg­váltja lelke üdvösségét. Amikor az 1314. március 14-ére kitűzött máglyahalál előtt még egyszer meg­hurcolták, hogy a nyilvánosság előtt tegyen bi­zonyságot a rend bűnösségéró1, visszavonta min­den korábbi vallomását.

„Beismerem, hogy súlyos bűnt követtem el - ­mondta a Notre-Dame előtt összegyűlt főuraknak és főpapoknak. - De az a bűnöm, hogy hazudtam akkor, amikor elismertem a rend ellen felhozott utálatos vádakat... és azt mondtam, amit ellensé­geim hallani akartak, hogy elkerüljem a további irtózatos kínzásokat.”

Ezután három társával együtt sürgősen a Szaj­na egyik szigetére hurcolták, hogy lassú, irgalmat­lan halállal vesszenek el. A hóhéroknak megtiltot­ták, hogy a foglyokat a máglya meggyújtása előtt megfojtsák, és arra is vigyázniuk kellett, nehogy a füst fojtsa meg őket idő előtt. A bárkákon zsúfoló­dó kíváncsiak előtt az áldozatok - amíg még hang­juk volt - világgá kiáltották a rend ártatlanságát, Jacques de Molay pedig az utolsó pillanatban tizenhárom íziglen megátkozta Fülöp királyt és csa­ládját, a királyt és V. Kelemen pápát pedig felszólí­totta: egy éven belül kövessék őt, hogy együtt vár­ják az Isten trónusa előtt az ítéletet.

Kelemen egy hónap múlva halott volt; novem­berben pedig Fülöpöt vitte el váratlanul és megmagyarázhatatlan módon a halál. Utódai idő előtt gyanús körülmények között pusztultak el, és dinasztiája hamarosan kihalt. A templomosok átka megfogant.

Az inkvizíció azonban hamarosan új ellenséget talált magának: a boszorkányokat vagy inkább ál­talában a női nemet.

 

 
Linkek
 
Naptár
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Beszélőke
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Az idő
 
Képek a cikkekhez
 
Banner
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77