"Azon ritka reggeleken, amikor Rhang az asszony ágyában ébredt, elgyönyörködött Aria finom arcvonásaiban, selymes szőke szempilláiban, apró orrában és széles rajzú szájában csakúgy, mint a szeme sarkából szétágazó szarkalábakban, az ajkait övező mosolyráncokban; egyszerűen abban, hogy vele együtt öregszik. Teste már nem hibátlanul feszes, hasa inkább asszonyos, mintsem lányosan lapos, homloka sem ránctalan. Ám a fiatalság múltával nem csúfult, csupán érlődött, keservei nem gonoszították, jólelkűsége belülről sugárzott, szépségben tartva arcvonásait. Mivel kevesen képesek így idősödni, Rhang emberi műremeknek tartotta Őt. Ha megszerette is, pillanatokra sem szerelmesedett belé. Bár effélét nem is remélt, hiszen Xera iránti, eget-földet összeborító, érzéktébolyító, holtomiglan szerelme nem múlt el, még csak nem is szünetelt, csupán hátrafalazta azt a szívében."