Edgar Allen Poe
Lee Annácska

Történt vala sok, de sok éve már,
Hogy Lee Annácska nevén
Egy lányka élt, tudjátok mind,
Lenn ott a part terén;
Csak egy vala gondja s csak ennek is élt:
Szeressen o s szeressem én.

Gyermek vala még s gyermek magam is
Lenn ott a part terén;
S több volt szerelemnél, mint szeretok
Egymást Annácska s én.
Az égi szeráphok is irigyelék,
A hogy szeretett, s szeretém.

S ez volt oka, ez -- ah régi dolog --
Lenn ott a part terén,
Hogy gyilkos szél fagya jött s megtört
Kis Annácskám szegény;
S karomból elragadák rokoni
Az égbol érte jövén,
Hogy néma sírba tegyék le ot
Amott a part terén.

A sok angyal -- fél oly boldog alig, --
Irígyünk vala mind, tudom én;
S igen, ez az oka, (ki ne tudná ezt
Lenn ott a part terén),
Hogy éjtszaka szállt felho vihara
S megtört Annácska szegény.

Mert nem szeretett még úgy sohasem
Se bölcs, s ifju, se vén,
Mint egymást Anna meg én;
S bár ellene álljon az ég s a pokol,
Annácska mégis enyém;
Lelkem lelkétol nem szakad el
Sohasem a sírnak ölén.

Mert hold ha mosolyg, álomba' megint
Szép Annácskám az enyém;
Csillag ha ragyog, szemed mosolyog,
Annácskám, róla felém.
Veled élem igy által az éjt oda lenn,
Oh kedvesem, életem, oh jegyesem,
Veled ott lenn, sírod ölén,
A tenger partja terén. 

1849.